2019. június 21., péntek

...nyugdíjazzák a NASA legendássá vált űrtávcsövét.

Korábban már olvashattátok itt is a "Szpekt R" nevű úttörő felvételeket készítő űrben szolgáló rádió távcső befejezte működését. A héten jelentették be egy másik híres űrtávcső "nyugállományba helyezését" Ez a Spitzer egy a NASA tulajdonában levő és általuk működtetett űrtávcső. A  távcsőnek számos egyedül álló felvételt köszönhetünk. A 2003-as felbocsájtását követően folyamatosan működésben levő eszköz legkiemelkedőbb felvételeket az úgy nevezettt galaxisokban felelhető gáz ragyogásokról készítette.

 Válogatás s Spitzer által készített képekből



Az hordózó fedélzetén levő három távcsőből már kettőt már korábban működésképetelenné vált az azokat hűtő rendszer elégtelen működése miatt. Így az utóbbi években már csak egy működő távcső az ami képes felvételeket készíteni és továbbítani a földi központnak.

A "macskaködről" készített felvétel

Az eszköz további érdemei közé tartozik, hogy ez volt az első távcső amelynek képes volt megörökíteni a "HD 20948b" jelet viselő becenevén az Osiris"exobolygót". Ez volt az első közvetlen felvétel egy naprendszeren kívüli csillag körül keringő bolygóról.   

Az Osiris bolygó


A távcső által készített képek olyannyira népszerűek voltak , hogy az egységnek saját youtube csatornát és készített a NASA. A csotornát több mint tízezren követik. Számos videó érhető el melyeket a kapott felvételeket mutatják be illetve az eszközzel dolgozó, foglalkozó, azt készítő szakemberek is elmondják tapasztalataikat. 

A "Spitzer" működése


A számos szenzációs és egyedül álló felvétel ellenére a NASA egyértelműen döntött az eszköz "nyugdíjazásáról". Ennek dátuma 2020 janiár 30.-a. Bár a jelenleg is működő egy darab távcső továbbra is készít felvételeket, de maga a hordozó műhold már csak, mint egy napi két és fél órát képes kapcsolatba lépni a földi központtal. Ez az idő intervallum az eszköz naptól való távolodásával egyre csak csökken így "rövid" időn belül használhatalanná válik a berendezés. 

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésedet számos dokumentumot érhetsz el az Óbudai Egyetem Egyetemi Könyvtárának nyomtatott és digitális állományiban.



Források online adatbázisainkból:
(csak az ÓE hálózatából érhetőek el)

Bose, Lakshmi, Sujatha, N - Extragalactic survey usingGALEX-spitzer matching fields. Astronomy Letters. Dec2015, Vol. 41 Issue 12, p704-711. 8p. ISSN. 1063-7737

Whitelock Patricia, Kasliwal Mansi - Spitzer observation of large amplitude variable in the LMC and IC1613. 2017, EPJ Web of Conference Vol. 152 Issue 32592742, p1-5. 5p. ISSN: 2100-014X

Stauder Shawnm, Dale Daniel - Extended Disc Galaxy Exploration Science Survey description and surface brightness profile properties. Monthly Notices of the Royal Astonomical Society. Jun2019, Vol 468 Issue 2, p1995-2010. 16 p. ISSN: 0035-8711. 


Starkey, Natalie - From beyond the stars. New Scientist. 11/3/2018, p38-41. 4p. 2 Color Photographs, 1 Map. ISSN: 0262-4079

Arabsalmani M - The host galaxy of GRB 9800425/SN1998bw: a collisional ring galaxy. Monthly Notices of the Royal Astonomical Society. Jun2019, Vol 485, Issue 4, p5411-5422. 12p.


Crane Leah - Interstellar objects avoids telescope. New Scientis. 12/15/2018, Vol. 240 Issue 3208.

Azzez Jaeezl, Abidin Zamri - Star Formation Law at Sub-kpc in the Elliptical Galaxy Centaurus A as Senn by ALMA. Advances in Astronomy 6/13/2017 p1-8. 8p. ISSN: 1687-7969

Berman Bob - Oumuamua: Still a mystery. Astronomy. May2019, Vol. 47 Issue 5. ISSN: 0091-6358