2019. augusztus 1., csütörtök

...három új Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel.

Július végén adták közre a hírt mi szerint a NASA "TESS" nevet viselő naprendszeren kívüli égitesteket kutató űrszondája három eddig ismeretlen bolygót fedezett fel. Az újonnan felfedezett bolygók egy szomszédos törpe csillag körül keringenek, és egyik közülük szilárd felszínű még a másik kettő gáz halmazállapotú. A bolygók mérete körülbelül kétszerese a földének.

A felfedezett bolygók illetve a Föld lehetséges távolsága a törpecsillagtól 



A felfedezett bolygók közül a legkisebb vagyis a TOI 270 b jelzésű, a kutatók szerint a lakható zónában található, ugyan is a csillagtól való távolsága ideális hőmérsékletet biztosít ahhoz, hogy a például a víz folyékony halmaz állapotban maradjon meg a bolygón.  A bolygók központi csillaga a TOI 270 jelű törpecsilla hőmérsékele körül belül 40 százalékkal hidegebb mint a napé valamint jóval kevesebb gáz kitörés jellemzi. Ennek is köszönhető, hogy jóval könnyebben vizsgálható maga a törpecsillag és a körülötte levő bolygók.

A TOI 270 csillagrendszer ábrázolás

A Kaliforniai Egyetem kutatója Stephan Kane a felfedezés kapcsán elmondta, rendkívül kezés ismert bolygó van amely alkalmas lehet az életre és ebből még kevesebb amely ilyen "csendes2 csillag körül kering. Azt is hozzá tette a naprendszerben sincs a Fölön kívül ilyen vagy ehhez hasonló bolygó. 


A felfedezést tevő TESS űrszondát és a felfedezést bemutató videó


További vizsgálatok szükségesek még a bolygók pontosabb összetételének megismeréséhez és annak kiderítéséhez, hogy van a légkörük. A gazdacsillag illetve a körülötte keringő három bolygó kozmikus léptékkel mérve közel található a Naprendszerhez, mind összesen 73 fényévnyire. Embri léptékkel azonban az még mindig olyan távolság, amelyről elmondható belátható időn belül élő ember nem lesz képes az odajutásra. Így a felfedezés szánció értékét adó élhető zónában található bolygóra való eljutás még "várat magára"...

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésedet számos dokumentumot érhetsz el az Óbudai Egyetem Egyetemi Könyvtárának nyomtatott és digitális állományiban.

Források online adatbázisainkból:
(csak az ÓE hálózatából érhetőek el)

Redd, Nola Tayloe - The Fight for First Exoplanet, Discover. May2019, Vol. 40 Issue 4. ISSN:0274-7539

Conti Dennis - Seek Exoplanets From Your Backyard, Discover. Mar2017, Vol. 38 Issue 2. ISSN:0274-7529

Kruesi Liz - Top 10 Space Stories of 2018. Astronomy Jan2019, Vol. 47 Issue 1. ISSN: 0091-6358

Dyar Darby - The Exoplanet Next Door. Scientific American. Feb2019, Vol 320 Issue 2. ISSN: 0036-8733


Odrzywolek Andrzej - Classification of Exoplanets According to Density. Aca Physica Polonica. Nov2018, volt 49 Issue 11. ISSN: 0587-4254

Bashi Dolev - A Quantitative Comparsion of Exoplanet Catalog. Geoscience Sep2018, Vol 8 Issue 9. ISSN: 2076 - 3263

Ballesteros F.J. - Diving into Exoplanets. Astrobiology May2019, Vol. 19. Issue 5. ISSN: 1531-1074

Püsküllü Caglar - Analysis of ground-based pbservation of some exoplanets. Canadian Journal of Physics. Jul2018, Vol 96. Issue 7. ISSN: 0008-4204