2020. március 9., hétfő

...hogy az első könnyűfém léghajót nem Zeppelin, hanem a magyar Schwarz Dávid találta fel!

A léghajó nem egyértelműen Zeppelin gróf találmánya volt, Ő maga az ötletet vásárolta meg. Az igazi feltalálója Schwarz Dávid volt, a Keszthelyen született technikus... mondhatni mérnök ember!


Schwarz volt az első aki megfogalmazta a léghajó szerkezetét és műszaki feltételeit. Bejegyzésünkben a talán kicsit elfeledett magyar feltalálóval foglalkozunk... és persze találmányával!

Schwarz Dávid 1850. december 7-én született, zsidó vallású szülők gyermekeként Keszthelyen, de élete nagy részét Zágrábban töltötte. Fakereskedelemmel foglalkozott, technikai érdeklődése és tudása itt is megmutatkozott: a fakitermelést segítő gépeket szerkesztett. (a famegmunkáló gépeken számtalan technikai újítást valósított meg) Schwarz 30 éves kora környékén kezdett el foglalkozni a léghajó építésének gondolatával.
Schwarz Dávid

Ő készített a világon elsőként könnyűfémből működőképes légi közlekedési eszközt.
Az első léggömböt egyébként a Montgolfier fivérek találták fel 1783-ban. Az első megvalósulást több sikertelen is követett, mindig ugyanaz a probléma volt a kudarc oka: az irányítás nem megoldott, a jármű ki van szolgáltatva a széljárásnak.

A XIX. század végén aztán különböző tervek készültek, hogy megvalósítsák a kormányozható léghajót. Schwarz Dávid pedig kortársait megelőzve oldotta meg a léghajó biztonságosabbá és kormányozhatóvá tételét!

Schwarz évekig tanult, gyakorlati tapasztalatokat gyűjtött és kísérletezett. Végül elkészítette az alumíniumból összeállítandó, kormányozható léghajójának terveit.

Schwarz Dávid a modern, merev-vázas, kormányozható léghajó magalkotója.
/From - DEGA MOZI - Youtube/

A Schwarz-féle léghajó előnyei:
  1. Léghajó, alumínium szerkezettel. Schwarznak sikerült Berg német alumínium-nagyiparos érdeklődését találmánya iránt felkelteni.  
  2. A léghajó merevítése, a légzsákok alkalmazása új utat nyitott a léghajók építésében. Ez biztosította a töltőgáz elhelyezkedésének és nyomásának egyenletességét. 
  3. A léghajó alakjának megválasztásával sikerült a jármű mögött keletkező légörvény nagy részét megszüntetni. 
  4. Schwarz mindenkit megelőzve használt kötélzet helyett szilárd összeköttetést a hajótest és a gondola között, amivel a leggyakrabban előforduló baleseteket sikerült elhárítani. 
  5. Végül helyes elgondolását betetőzte a megfelelő teljesítményű négyhengeres, soros, vízhűtéses Daimler benzinmotor alkalmazása. 


A Schwarz Dávid-féle léghajó 18 méter hosszú és 16 méter magas szerkezet volt, amelynek szélessége - hengerátmérője - 12 méter volt. A 3560 kg tömegű léghajó maximális sebessége 25 km/h volt.   ...bár a kezelő mellett mindössze egy embert és nagyjából 130 kg hasznos terhet volt képes szállítani.

Schwarz léghajójának keresztmetszeti tervrajza
(Varga János: A léghajó magyar feltalálója. In: Élet és Tudomány, 2017.)

A terveket elsőként az Osztrák—Magyar Monarchia hadügyminisztériumának mutatta be. Ott érdeklődéssel fogadták, de anyagi támogatására ígéretet sem tettek. Schwarz az életét és vagyonát tette fel a léghajó tökéletesítésére... ami lassan csődbe vitte családját. Ezt követően orosz cári támogatással Szentpéterváron próbálkozott, majd Belinbe ment. Itt Carl Berg alumíniumgyárossal együtt dolgoztak tovább a léghajó megvalósításán... 1896-ra az első próbarepülés is lehetségessé vált! A próbarepülés bizonyította, hogy tényleg irányítható szerkezetet sikerült összeállítani, de a gyenge minőségű gáz miatt nem volt teljes a siker.

Az következő próbarepülést 1897-ben tervezték, sajnos Schwarz Dávid ezt már nem láthatta... 1897. januárjában Bécsben halt meg.
...viszont Schwarz özvegye, Melanie nem hagyta annyiban férje munkáját. Folytatta a próbarepülés tervezését, hogy bebizonyítsa a léghajó használhatóságát.

Ferdinand von Zeppelin

Melanie szervezésének köszönhetően 1897. november 3-án sikeresen a levegőbe emelkedett az első könnyűfémből készült, kormányozható léghajó. A próbarepülésen jelen volt Ferdinand von Zeppelin gróf is, aki a találmányt és a tapasztalatokat megvásárolta továbbfejlesztés céljából. Egy évre rá, 1898-ban Zeppelin már le is védette a találmányt.

Karinthy Frigyes később, 1931-ben az egyik - Magyarországot is érintő - Zeppelin léghajó-repülésről részletes beszámolót írt. A beszámolót az "Az Est" 1931. március 31-én címlapon hozta le:


...azért nem árt tudni, hogy mégis Schwarz Dávid volt az eredeti feltaláló!


A bejegyzés a következő források nyomán készült:

Rév Pál: A kormányozható léghajó feltalálója. In: Élet és Tudomány. 1970.
Arcanum Digitális Tudománytár

Így láthatta volna Keszthely szülötte a Balatont léghajójából. In: CsodalatosBalaton.hu

Schwarz Dávid, a kormányozható léghajó feltalálója. In: Cultura - A kulturális magazin.

Dippold Pál: Schwarz Dávid léghajója. In: Manda Blog.

Ferdinand von Zeppelin - In: Wikipédia

Schwarz Dávid - In: Wikipédia 


Amennyiben a téma felkeltette érdeklődésedet, úgy számos dokumentumot találhatsz a Óbudai Egyetem Egyetemi Könyvtárának nyomtatott és digitális állományiban.

Források online adatbázisainkból:

(csak az ÓE hálózatából elérhető)

Rév Pál: Emlékezés a kormányozható léghajó magyar származású feltalálójára. In.: Közlekedéstudományi Szemle
Arcanum Digitális Tudománytár

Kardos István: Keserű gondolatok Konstanzban : Schwarz Dávid . In: Ezredvég.
Arcanum Digitális Tudománytár

Vajda Pál: Kormányozható léghajó. In: Repülés.
Arcanum Digitális Tudománytár

Rév Pál: A kormányozható léghajó feltalálója. In: Élet és Tudomány.
Arcanum Digitális Tudománytár

Varga János: A léghajó magyar feltalálója. In: Élet és Tudomány.
Arcanum Digitális Tudománytár


Collins P.: The rise and fall of the metal airship. In: New Scientist.
EBSCO Academic Search Complete