2020. január 10., péntek

...az űrből érkező rádiójelek forrását azonosították a kutatók.

A kutatók több esetben, rögzítenek különféle az űrből érkező rádió kitöréseket. Nem régiben minden eddiginél pontosabban sikerült meghatározni egy az űrből érkező gyorshullámú rádió jel forrását az európai rádióteleszkóp hálózat segítségével.



"rádió teleszkópok" 


A csillagász csoportnak, amely ismételten gyors rádiókitöréseket figyelt meg ez alkalommal azok észlelésén túl a rádiókitörések forrását is sikerült beazonosítania. Az eredmények szerint a rádiójelek forrása egy spirál galaxis. 


"a megfigyelést bemutató videó"

A rádiókitörések forrása egy a földtől félmilliárd fényévre levő galaxisból származnak. Ez egy igen messzi és nehezen realizálható távolság, egyúttal az is elmondható, hogy jóval közelebb van mint az összes eddigi rögzített rádiókitörés feltételezhető kiinduló pontja. 



Ezen rádiójelek a csillagászati kutatások máig legnagyobb rejtélyét jelentik, megfigyelésük rendkívül nehéz mivel a másodperc ezred részéig tartanak csupán, így már rögzítésük is nagy kihívást jelent. Ennek ellenére már több tucat ilyen jelet sikerült a kutatóknak rögzíteni, de azok keletkezésének helyét meghatározni csak nagyon kevés esetben. A mostanihoz hasonló pontossággal pedig még sosem. 


A legutóbb megfigyelt "180916J0158+65" kódjelű rádiókitöréseket már korábban 2018-ban Kanadában észlelték, de alaposabban csak a 2019-es évben az Európai Rádióteleszkóp Hálózatnak sikerült megfigyelnie. A tudósok 5 órán keresztül tudták tanulmányozni és rögzíteni a jeleket ez idő alatt összesen 4 kitörést azonosítottak. Ezen kitörések hossza nem haladta meg a kétezred másodpercet. 


"britt kolumbiai rádió teleszkópok"

Az űrből érkező rációjelek kibocsájtójának miben létéről folyamatos a vita a kutatók között és számos hipotézis látott már napvilágot, egyes feltételezések szerint feketelyukak sugározhatják őket, de komolyabb gamma kitörések is okozhatnak ilyen jellegű gyors rádióhullámokat. A kutatók között azonban abban konszenzus van, hogy ezen kérdések megválaszolásához sokkal több rádiójel észlelésére és beazonosítására lenne szükség. Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésedet számos dokumentumot érhetsz el az Óbudai Egyetem Egyetemi Könyvtárának nyomtatott és digitális állományiban.

Források online adatbázisainkból:


Home of lone fast radio bursts found. Scinence News 8/3/2019 Vol. 196 Issue 2. ISSN: 0036-8423

Cossins Daniel - Solving the greatest mytery in astronomy. New Scintest 5/11/2019, Vol. 242 Issue 3229 ISSN: 0262-4079

Crane Leah - Space explosions are too rare to explain fast radio bursts. New Scinetist 7/11/2019, Vol. 243 Issue 3239. ISSN: 0262-4079

Crane Leah - Old Space signals could unmast dark energy. New Scientist 8/17/2019, Vol. 243 Issue 3243 ISSN: 0262-4079

Bhattacharyya Siddhartha - Prospects of deceting fast radio bursts using Indian Radio telescopes.  Jouranl of Artrophysics & Astronomy Aug.2018 Vol. 39 Issue 4. ISSN: 0250-6335

Whyte Chelesa - Mystery sapce singals could come from starquakes. New Scientist 10/12/2019, Vol. 244 Issue 3215 ISSN: 0262-4079

Adde Sally - Mystery space waves New Scientist 7/6/2019 Vol. 243 Issue 3237 ISSN: 0262-4079.

Grossman Lisa - Researchers quintuple the tally of repeating fast radio bursts. Science News. 9/14/2019 Vol. 196 Issue 5. ISSN: 0036-8423

Hall Shannon - A Bevy of fast radio Bursts Announced Sky & Telescope May2019, Vol 137 Issue 5. ISSN: 0037-6604

Cendes Yvette - WHT are FRBs? Discover. Mar2019 Vol. 40 Issue 2. ISSN: 0274-7529

Rane Akshaya - Fast Radio Bursts. Jouranl of Artrophysics & Astronomy Sep.2017 Vol. 38 Issue 3. ISSN: 0250-6335

Jorgenson Amber - Al detects 72 new fast radio burst. Astronomy Jan2019 Vol. 47 Issue 1. ISSN: 0091-6358

Kelsman Alison - Second ever repetaing fast radio bust found. Astronomy May2019 Vol. 47. Issue 5. ISSN: 0091-6358

Young Monica - Exotic Messenger Probes Galactic Halo. Sky & Telescope Jan2020 Vol. 139 Issue 1. ISSN: 0037-6604

Zhao Jumin, Liu Xiaojuan - Fast and Reliable Bust Data Transmission for Backscatter Communications. Sensors. 12/15/2019 Vol. 19. Issue 24. ISSN: 1424-8220

Kurisu Kiyo - Expression effects of public service