2020. május 22., péntek

...robot fertőtlenít a Semmelweis Egyetemen.

A jelenleg legkorszerűbb technológiával fertőtlenítik a Semmelweis Egyetem Képalkotó Klinikáját. Az intézményben pár napja állt munkába a napjainkban elérhető legfejlettebb fertőtlenítésre használt kórház technikai eszköz.




A Dániából vásárolt eszköz egy teljesen önjáró fertőtlenítő robot, amely betanítást követően emberi beavatkozás nélkül képes végig járni a számára kijelölt területeket. A robot UV-C fény kibocsájtásával képes elpusztítani a jelenleg ismert összes mikroorganizmust illetve baktériumot beleértve a korona vírus különböző fajtáit is.


 A robot működés közben.

Az UVD Robots ApS cég által fejlesztett sterilizáló eszköz további előnye, hogy vegyszer használat nélkül végzi a fertőtlenítést így a korábbi eljárásokat kiváltva nem kell a betegeknek a fertőtlenítés ideje alatt elhagyni a helységeket. Továbbá környezet baráttechnológiáról van szó. A robot fejlesztése, hat éven át zajlott gyártása és értékesítése 2019 év elején indult el. A járvány helyzet miatt azonban az leginkább az idei évben növekedett meg rá a kereslet. A dániai cég elmondása alapján kapacitásukat megnövelve már akár egy nap alatt is képesek összeállítani a megrendelt eszközöket.

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésedet számos dokumentumot érhetsz el az Óbudai Egyetem Egyetemi Könyvtárának nyomtatott és digitális állományiban.


Források online adatbázisainkból:

Thilmany Jean -Bacterial killer robot armed with ultraviolet light Mechanical Engineering. Dec2019, Vol. 141 Issue 12, p10-11. 2p. ISSN:0025-6501


O'Meara, Sarah - Hospital ward run by robots to spare staff from catching virus. New Scientist. 3/14/2020, Vol. 245 Issue 3273, p11-11. 1p.ISSN: 0262-4079


Dont' call him robot he's got a name! Modern Healtcare 1/19/2015 Vol. 45 Issue 3 ISSN: 1060-7480


Kaur Stawant - How Medical  Robots are going to Affect Our lives. IETE Techical Review May/Jun 2012 Vol. 29 Issue 3.ISSN: 0256-4602


The rush to seploy robots in China amid the corona virus outbreak. Tecnology Times 3/03/2020


Gabriella Alonzo - Prior physicochemical stress exposures and subsequent UV-C resistance of E. coli O157:H7 in coconut liquid endosperm.Food & Bioproducts Processing: Transactions of the Institution of Chemical Engineers Part C. Sep2019, Vol. 117 Issue Part C, p250-257. 8p. ISSN:0960-3085


Lee, Jaimy - The Robot will clean up now. Modern Healthcare. 1/12/2015, Vol. 45 Issue 2, p0020-0020. 1p.ISSN: 0160-7480