2019. március 5., kedd

...hogy Samuel Colt 183 éve, ezen a napon készítette el első pisztolyát!

Samuel Colt legismertebb találmánya természetesen a nevét viselő Colt mely a világhírt és a vagyont hozta magával. Azt már kevesebben tudják, hogy nevéhez fűződik az első tenger alatti kábel megtervezése. (az első telegráf kábel 1843)
Colt 43-as kaliberű pisztolya

Állítólag már gyerekkorában megfogalmazódott benne az ismétlő pisztoly gondolata. Ezt követően 17-18 éves korában egy hajóút alkalmával jött a forgótáras pisztoly ötlete, melyet a hajókormány ihletett. A történet szerint Colt még a hajón elkészítette fából a későbbi szerkezet prototípusát, a revolver első verzióját.



Samuel Colt

Az 1830-as évek folyamán az Egyesült Államok mellett, Európa több országában is szabadalmaztatta találmányát. Samuel Colt 23 éves korára vállalatot alapított New Jersey-ben. A cég nagyon hamar csődbe ment, nem sikerült elég fegyvert eladni. A kudarcot némiképp magyarázza a tény, hogy a fegyverek ekkori változata még elég veszélyes volt...              ...magára birtokosra!
Ráadásul nagyon nehezek is voltak.

1839 - Revolver szabadalom

A csődöt követően Colt folytatta a robbanóanyagokkal, lőszerekkel kapcsolatos felfedező tevékenységét: feltalálta a víz alatt is használható lőszert és távolról felrobbantható aknát is! 

A mexikói háború jelentette az áttörést Colt-nak és azóta tökéletesített fegyverének! A hadsereg 1000 darabot rendelt belőle. A következő lépes egy nagyüzemi gyár telepítése volt, amit egy gyapotfeldolgozó telep átalakításával valósított meg. Innentől kezdve nem volt semmilyen akadálya a revolver világhódító útjának. Az üzlet beindult és 1855-re a világ legnagyobb magán fegyvergyára az Ő kezében volt. (a fénykorban napi 100 revolvert gyártottak a gyárban!)

Revolver reklám

A terméket nem csak Amerikában, de Európa szerte is ügynökök értékesítették, nagy figyelmet szentelt a marketingnek. Samuel Colt sikere részben annak köszönhető, hogy szinte elsőként ismerte fel a marketing és a reklám szerepét.

A híres Peacemaker!

A mindenki számára jól ismert Peacemaker - 45-ös kaliberű - revolvert csak halála után, 1873-ban kezdik el gyártani. Colt 47 évesen halt meg, eddigre a legyártott fegyverek száma meghaladta a 400 ezres számot!


A bejegyzés a következő források nyomán készült:

Tarján Tamás: 1814. július 19. | Samuel Colt születése. In: Rubiconline - Történelmi magazin
Kéjgázzal keresett pénzből alkotta meg a revolver prototípusát Samuel Colt In.: Múlt-kor. Történelmi Magazin
A hartfordi Samuel Colt története. In: Nimród Derringer Magazin


További információk a témával kapcsolatosan az Egyetemi Könyvtár állományából:


Byam, Michele: Fegyverek és páncélok  [a kézifegyverek története, a kőbaltától a vadnyugati pisztolyokig]

1000 lőfegyver  - A kezdetektől napjainkig

McNab, Chris: A fegyverek nagykönyve - Az antik, katonai és sportfegyverek története 


 Források online adatbázisainkból:
(csak az ÓE hálózatából elérhető)

Guttman J. Colt 1851 Navy Revolver. In: Military History. 2009.
/EBSCO Academic Search Complete/

Donovan J. TWO SAMS AND THEIR Six-Shooter. In: Texas Monthly. 2016.
/EBSCO Academic Search Complete/

/ProQuest Dissertations & Theses Global/

/ProQuest Dissertations & Theses Global/

/ProQuest SciTech Premium Collection/